Molnár Írisz
Írisznek hívnak és Coloradóból költöztem Budapestre lassan 6 éve. Sok időt eltöltöttem a vándorlással, a kereséssel, amire ide jutottam. Még mindig keresem a válaszokat néhány nagy kérdésre, de amint eddig is tapasztaltam,az élet érdekes módon megmutatja nekünk, amit értenünk kell.
Ide költözésemmel egy időben kezdet el érdekelni a gyógyulás/ gyógyítás illetve a spirituális ösvény számtalan megközelítése. Természetgyógyász/ Fitoterapeutaként kezdtem el, de azóta sok más irányba is hívott az élet. Belekóstoltam a kristályok és színek gyógyító világába, amit egyrészt az Aura Soma rendszeren keresztül tanulhattam meg, más részt pedig sámángyógyítási tevékenységemből.
Ami legközelebb áll hozzám az a sámánutazás világa, a szabad száguldás, és közvetlen érintkezés a láthatatlan valósággal. Számomra ez volt az első olyan dolog, amibe igazán otthon éreztem magam, az ami életre szóló élményekkel gazdagít. Célom hogy mások is felfedezhessék saját maguknak ezt a csodát és jobbá tehessék saját életüket, és lassan családi életüket, aztán közösségüket, országunkat, majd talán a világot. Nagy kijelentések ezek, tudom, de mindenki ha csak magáért tesz, akkor ez akár meg is valósulhat.
Az utóbbi évben igyekeztem más szemszögből is meg ismerni az embert, és az Univerzum működését. Szeretem volna valami igazán kézzelfoghatót, ami ugyan akkor komoly hagyományokra nyúl vissza. Így jött életembe az Ájurvéda, amibe most bele is dobtam magam jó formán.
Nagy jelentőséget tulajdonítok annak, hogy megértsem önmagamat: testem és lelkem üzeneteit egyaránt és képes legyek tenni annak érdekében hogy jól érezem magam. Ugyan ezt kívánom ember társaimnak is és rendelkezésre állok, hogy legjobb tudásom szerint támogassalak saját utadon.
Sámánutazás Fitoterápia Alkimista Útja
Rólam röviden:
Kedvenceim:
állat: vörös panda, sas, kacsa, delfin, róka, koala
szín: olajzöld, koráll, narancs
növény: som, zsálya, csipkebogyó, hibiszkusz, napraforgó, frézia, hortenzia
kristály: prehnit, karneol, holdkő, hó kvarc, citrin, csaroit
Szeretem a :
balzsamos Kárpát medencei nyarakat
a pirítóst vajjal, mézzel
a paradicsom és bazsalikom illatát
a pillanatot amikor a nap látszik a horizonton
Élvezek:
főzni, túrázni, utazni, írni, olvasni, ékszereket csinálni, festeni, énekelni
+36 20 403 2137
napraforgo7@yahoo.com




Add to Google