Sétáló Meditáció
A sétáló meditáció egyik legkedvencebb gyakorlatom mert egyszerű és könnyen alkalmazható. Sőt, bármikor megtudod csinálni, úgy hogy senki sem tud róla, hogy mit is csinálsz. Ez nagy szabadságot ad hogy ha nagyvárosi környezetben vagy, hiszen ez egy olyan tevékenység, amit nem lehet megzavarni. Vagyis, az esetleges megzavarások is részét alkotják a gyakorlásnak.
Minden gyakorlat elején fogalmazzuk meg, mi az, amit szeretnénk tanulni, megérteni.
Ami előtt elindulunk, megfogalmazzuk milyen tanítást kérünk az Univerzumtól és Ö válaszol.
Körülbelül 15-20 percet érdemes rászánni a sétára. Minden olyan tárgy vagy történés, ami felkelti érdeklődésünket,
üzenni akar nekünk. Figyeljünk oda érzéseinkre, hogy mit mondanak nekünk. Minden információ amit gyűjtünk, kapcsolatos azzal a szándékkal amivel elindultunk.
Pl: Tanítást kérek arra, hogyan tudjak jobban együtt működni munkatársaimmal.
Találkozok egy csoport apró virággal egy mezőn.
Megkérdem magamtól, ez mit üzen nekem: számomra ez azt mutatja, hogy egyetlen ilyen kis virág szinte észrevétlen lenne, de így csoportosan gyönyörű színbe borítják a mezőt.
Tanítás: Én egyedül csak valamennyit tudok hozzá tenni a közöshöz. Mindenki kell ahhoz, hogy nagy eredményt/ hatást érjünk el. Sok virág= sok szín
Akár 10 vagy több ilyen jellegű tanítást is kaphatunk egy séta alatt. Csak figyeljünk, észleljünk és utána rögzítsük a tanításokat egy füzetbe, hogy meg tudjuk emészteni az újon szerzet tanításokat.



Add to Google