Elköteleződés
Írta: Nagy Emese
A folyamat egy újabb fontos pontjához érkeztünk! Az elköteleződés minden ember számára más jelentéssel és más súllyal bír. Számodra a coaching folyamatban az elköteleződés a célod súlyának megfelelő mértékű lesz. A valódi elköteleződés lelki kapcsolatot jelent azzal a céllal, azzal a küldetéssel, amivel foglalkozni szeretnél. Azért írtam ezt a szót, hogy szeretnél, mert kiemelten fontosnak tartom, hogy szeressük a célunkat, szeressük a folyamatot! Ha a kiinduló helyzetünk egyfajta hiányérzetből fakad, pl. nincs elég pénzem, nem tudok kiállni magamért és folyton megaláznak, akkor érdemes hangolni ezen a lelkiállapoton! Erre többféle feladatot végzünk el, hogy érzés szintjén ne kényszerhelyzetből indítsd a megvalósítást, hanem mert szeretnéd az elérendő célt megvalósítani.
Példa: Ha a főnököm elégedetlen azzal, ahogy értekezleteken előadom a beszámolómat, és coach-hoz küld, mert nagy reményei vannak velem, mint jövendőbeli előadóval, érdemes megvizsgálni, hogy mennyire fontos ez nekem? Tényleg nagy előadó akarok lenni? Valóban tudok kapcsolódni ezzel a céllal? Szeretnék a vállalat nevében előadni?
Ha eddig jól végeztük a munkánkat és alaposak voltunk, akkor a céloddal való lelki kapcsolatod rendben van, szereted. Mégis, amikor „szerződést” kötünk (nem papíros szerződésre gondolok), amikor elköteleződünk, akkor hivatalossá tesszük azt. Szertartásos? Meghiszem azt!
Ám a megvalósításhoz nélkülözhetetlen!
06-20-327-3666
nagyemese@healthcoaching.hu



Add to Google